Az első játék megvásárlása előtt gondoljuk át, hogy az valóban megfelel-e gyermekünk korosztályának? Ha a gyerek már kisiskolás, akkor ne erőltessünk rá egy ovisoknak készült játékot, bármennyire is aranyosnak találjuk. Az sem jó, ha jóval nagyobbaknak készült játékot veszünk, amire a gyerek még nem érett.
Meghatározó a gyerek karaktere, különösen kisebb, 4-6 éves korban. Ha látjuk, hogy inkább az autóival játszik szívesen, akkor ilyen jellegű játékot vegyünk neki. Lehet, hogy a rajzfilmeket kedveli, és akkor örömmel veszi, ha a figurák visszaköszönnek és életre kelnek a játék során.
A barátok szerepe mindig fontos a játékválasztásnál. A gyereknek már kisebb korában is lényeges, hogy mivel játszanak a többiek. Ő is ugyanazt a játékot szeretné, egyrészt, mert a csoporthoz akar tartozni, másrészt, pedig ez remek lehetőség, hogy élményeket osszanak meg egymással a gyerekek, netán együtt játsszanak.
Tudunk-e közösen játszani a játékkal? A szülő-gyerek kapcsolatban minden egyes együtt töltött perc aranyat ér. Szempont lehet, hogy tudunk-e együtt játszani a játékkal. Ha igen, az főnyeremény. A közös játék alkalom, hogy közelebb kerüljünk a gyerekhez. Különösen a 6-10 éves korosztálynál van erre jó esély.
Mennyi időt tölthet majd el a játékkal a gyerek? Nem árt előre átgondolni, hogy mennyi időt tartunk engedélyezhetőnek a játékra. Ha csak kivételesen, vagy behatárolt ideig engednénk a játékot, akkor érdemes egyszerűbb, bármikor „félbehagyható”, vagy logikai, ügyességi jellegű játékot venni.
Fejleszti-e a gyerek logikai készségét, fantáziavilágát? Különösen a 4-10 éveseknél lehet ütőkártya a kezünkben a számítógépes játék. Választhatunk igényesebbet, mely fejleszti a logikus gondolkodást, vagy kisebbeknél a fantáziavilágot. Két legyet ütünk egy csapásra, ha hasznos, és a gyerek kedvére való a játék.
Milyen látványelemekkel rendelkezik a játék? 6-10 éveseknél rendkívül fontos a képi világ. Ha színes, meseszerű a játék, aranyos figurákkal, akkor rendkívül jó hatással lehet a gyerek fantáziavilágára. Óvakodjunk attól, hogy ennek a korosztálynak durva ábrázolásokkal teli játékot vásároljunk.
Ismertek-e a játék szereplői a gyerek számára? A tapasztalat azt mutatja, hogy a kicsik örülnek, ha az ismert rajzfilmfigurák visszaköszönnek a számítógépes játékban. Így a kisebbek még arra is rávehetők, hogy egyszerűbb logikai, vagy nyelvi feladatokat oldjanak meg a szereplők segítségével.