Kamasz gyereket nevelő szülőként gyakran találkozunk zárt ajtókkal, átvitt és gyakorlati értelemben is. A gyerek beszélgetés helyett morgással válaszol, vagy egyáltalán szóba sem áll velünk, ha éppen olyan kedve van. A szobája ajtajára kiteszi a „Belépni tilos” táblát, ami félreérthetetlenül tudatja, hogy magányra van szüksége.

El kell, hogy fogadjuk a viselkedését, ami életkori sajátosság is. Azt hihetjük, hogy egyfajta légüres térben van, magányos. Ez azonban nincs így, hiszen előttünk becsukja az ajtaját, de azért megvan a társasága, barátai.

Ebben a közegben van óriási jelentőse a videojátéknak, különösen a multiplayer játékoknak. A kérdés gyakran felmerül, hogy engedjük-e a gyereknek, hogy videojátékozzon. Azt gondolhatjuk, hogy rossz társaságba keveredik, nem tudjuk, hogy kivel játszik együtt, és egyébként is inkább a tanulással/sporttal kellene foglalkoznia.

Ne felejtsük el, hogy a gyereknek, bármennyire is kamasz, társaságra van szüksége. A közösségi élet minden életkorban fontos, kapcsolataink minősége befolyásolja életünk minőségét is. Kamasz gyermekünk találhat egy olyan, - játékon alapuló közösséget, - mely akár referencia is lehet számára. Nem árt, ha néha beszélgetünk vele arról, hogy milyen fórumon játszik, kik játszanak vele együtt, szerzett-e már barátot a játék kapcsán. Óvakodjunk attól, hogy a kamasz gyereket faggassuk. Ha sikerül megtalálni a megfelelő pillanatot, akkor önként is örömmel beszél majd az ügyeiről.

Másrészt a videojáték az iskolában, osztálytársak között is közösségépítő. A gyerek együtt játszhat kortársaival, tapasztalatot cserélhetnek, rögtön megvan a közös téma. A szülőknek nagy előny, hogy behatárolhatják, hogy melyik osztálytárssal, mikor játszik a gyerek, így ellenőrizhetővé válik, hogy mivel tölti az idejét.

A közös videojátéknak van még egy behozhatatlan előnye: csapatmunkára nevel, megtanít együtt dolgozni/játszani a másikkal.